F1 2018-as szezon első fele: zajlik a csata, ki lesz a győztes?
Kedves Olvasók!
Ez a pillanat is eljött, megírtam az első Forma-1-es blogbejegyzésem!
Mivel ez a blog a nyár elején jött létre, eddig nem volt alkalmam a versenyek fejleményeiről írni, viszont most a nyári szünetben bőven van idő az eddigi futamok összegzésére.
F1 rajongóként idén szerencsésnek mondhatom magam, mivel az idei szezon az elmúlt évekhez képest nagyon izgalmas, a Mercedes és a Ferrari igen közel van egymáshoz, és néhol a Red Bull is el-el csip egy-egy győzelmet...na de ne ugorjunk ennyire előre. Véleményem szerint felesleges lenne arra időt pocsékolni, hogy most felsoroljam az eddigi szabadedzések és időmérők eredményét. Ha valaki részletesebben kíváncsi a történésekre, ajánlom az F1 YouTube csatornáját, ahol fenn van az összes versenyhétvége összefoglaló videója. Ebben a bejegyzésben inkább szeretném egy kicsit áttekinteni az eddigi versenyeket, hogy felfrissítsem az emlékezetet mielőtt megkezdődne a szezon második fele.
A 2018-as autók egyik leglátványosabb újdonsága a glória, amelyet rengetegen kritizáltak azóta, hogy tavaly az FIA kötelezővé tette. Sokan ellenszenvesen álltak hozzá, és való igaz, nem néz ki túl jól. Viszont így 12 verseny után már nem tűnik olyan zavarónak és szerencsére nem is befolyásolja a versenyzést. De a legnagyobb változást idén talán az erőviszonyok hozták, mint az élmezőnyben, ahol szoros a csata, mint a középmezőnyben, ahol a Sauber és a Torro Rosso javulását, illetve a Force India és a Williams szenvedését láthatjuk.
Ha a szezon kezdete előtti tesztekből indultunk ki, ott a Ferrari még nem tűnt az idei év favoritjának és joggal félhettünk attól, hogy megint egy unalmas Mercedes fölénnyel kell beérnünk az idén. Szerencsére az olaszok a tavalyi jó alapra építkezve nem rosszabb, hanem inkább jobb autót építettek. Ha figyelembe vesszük az maranellói istálló elmúlt éveit, volt okunk félni, viszont most úgy tűnik, egyre jobban magukra találnak.
Az év szezonnyitó versenyét az egész F1-es rajongói világ nagyon várta. Ausztráliában Lewis Hamilton indult a pole-ból, viszont rögtön mögötte a két Ferrari sorakozott fel. Miután Kimi és Lewis egy korábbi kerékcserére mentek ki, Sebastian az élre került, majd egy virtuális safety kar időszak alatt ment ki a boxba. Bár mindenki úgy gondolta, Hamilton mögé fog visszaj¨inni, nagy meglepetésre elé került, és ezt a vezető pozíciót meg i őrize a verseny végéig, megszerezve az első győzelmet idén. Ez az eset sokak számára érthetetlen volt, beleértve a Mercedes garázsát is, de hát a élet kiszámíthatatlan:)
Bahreinben már a Ferrarik indultak az első sorból, Vettel meg is nyerte ezt a versenyt, és az előző meglepő gyözelem után ez már simább győzelem volt a németnek. Itt volt a Ferrari bizonyos balszerencsés kerékcseréje, ahol az egyik szerelő lábán Kimi áthajtott. Szerencsére a sérült szerelő azóta már jól van.
A következő állomás Kína volt, ahol a vörösök indulhattak az első sorból, végül viszont a jó taktikának is köszönhetően a győztes Daniel Ricciardo lett a Red Bull-al, míg csapattársa, az idén igen problémás versenyeket futó Verstappen megforgatta Vettelt. A holland pilóta idei nem túl stabil teljesítményét már számtalan helyen bírálták, ami nem meglepő. Csoda, ha úgy telik el egy hétvége, hogy Max ne menne bele valamibe, vagy valakibe. Szerencsére a félidő felé már kezdett magára találni, így reméljük, egy kicsit összeszedettebb és érettebb versenyzést fog bemutatni a továbbiakban.
A következő megálló Baku volt, amelyet a tavalyi Vettel-Hamilton eset emlékezetessé tett. Az idei verseny sem volt kevésbé izgalmas. A két Red Bull az egész versenyen csatázott, sok izgalmas pillanatot szerezve ezzel a nézőknek, végül pedig szerencsétlen véget értek. Ricciardo hátulról beleszállt a a veszélyesen védekező Verstappenbe, így mindketten kiestek a versenyből. Ezzel hosszú viták sorozata kezdődött, hogy vajon ki volt a hibás. Hogy én mit gondolok? Mindketten!
Aztán jött Grosjean, aki a safety car alatt állt bele a falba, Ericssont hibáztatva (pedig nem is jött mögötte). A safety car ezáltal sokáig a pályán maradt, és igen, a kihűlt gumik okoztak még problémát a verseny végén. Bottas vezetett pár körrel a vége előtt, mikor Vettel megpróbálta megelőzni, de a kihűlt gumikon kicsúszott a pályáról, ezzel pedig Lewis és Kimi is elment mellette. Innentől úgy tűnt, a győzelem Bottasé lesz, amikor egy váratlan defekt miatt végül Hamilton ölébe hullott a győzelem.
Spanyolország az ezüst nyilak dominanciáját hozta és a verseny nem szolgált különösen nagy izgalmakat.
Monacóban az időmérőn Ricciardo volt a leggyorsabb, ezzel szinte be is biztosította magának a győzelmet, amelyet meg is szerzett. A monacói pályán elég nehéz, szinte lehetetlen előzni és ez be is bizonyosodott az idén. Aki számára balszerencsés volt ez a verseny, az pont a monacói újonc, Charles Leclerc, akinek az idei az első szezonja az F1-ben. Nagy reménységnek tartják, hisz a Sauber pilótája egyre jobb eredményeket hoz, és legtöbbször pontszerző helyeken zár, arról nem beszélve, hogy jobb teljesítményt nyújt már tapasztaltabb csapattársánál. A monacói kiesése is csupán egy fékhibának volt köszönhető.
Ez után érkezett a mezőny Kanadába, ahol mindenki a Mercedeseket várta erősebbnek. Meglepetésként viszont a pole pozíciót Vettel szerezte meg. A versenyt a német az elejétől a végéig vezette, így ez a hétvége egy teljes Ferrari dominanciát hozott.
A következő megálló Franciaország volt, ahova évek óta először tért vissza az F1 mezőnye. A Le Castellet-ben található Paul Ricard versenypálya egyedi festésével is felhívja magára a figyelmet. Ezek a kék és piros sávok viszont nem csak a dizájnt szolgálják, hanem érdes felületükkel lassítják a kicsúszó autót.
A start után Vettel megforgatta Bottast, ezért egy 5 másodperces büntetést kapva. Ezzel mindkettőjük esélye elszált a dobogós helyezésre, és a végeredmény végül Hamilton, Verstappen, Räikkönen lett.
Ausztriában aztán Bottas indult a pole-ból. Végül a versenyt a Red Bull hazai pályáján Max Verstappen nyerte, miután Ricciardo és mindkét Mercedes is kiesett. A dobogón így a holland mellett a két Ferraris állhatott Kimi, Seb sorrendben.
A következő állomás Silverstone volt, amely az F1-es szezon egyik, ha nem a leggyorsabb pályája. Lewis Hamilton otthonában rengeteg britt szurkoló volt, akik igen megünnepelték a pole-ból induló pilótát. Sebastian a második helyről indult egy izgalmas időmérő után, amelyet a német pilóta fájó nyakkal csinált végig.
Másnap Hamilton rosszul kapta el a rajtot, így a német el tudott húzni mellette, ráadásul a másik Ferraris, Kimi meg is forgatta a britt világbajnokot, akinek ezek után bele kellett húznia, hogy visszatérhessen az élre. A finn ezért egy 10 másodperces büntetést kapott. A dobogóra végül mindketten felértek, a sorrend Vettel, Hamilton, Räikkönen lett. Különleges győzelem volt ez a Ferrarinak, hisz az olasz csapat 2011 óta nem ünnepelhetett a dobogó tetején Silverstone-ban.
A Német Nagydíj következett, amely most Vettel hazai pályáját jelentette. Meg is szerezte a pole-t, majd a versenyen is jól rajtolt, így szinte biztosnak tűnt a német világbajnok győzelme. Ekkor jött csak az eső, amely felforgatta a verseny menetét. Vettel az 52. körben kicsúszott, így kiesett a versenyből, és a győzelmet Hamilton zsebelte be, ezzel elhúzott pontok tekintetében vetélytársától.
A nyári szünet előtt az utolsó versenyt itthon rendezték a Hungaroringen. A tavalyi Ferrari fölény úgy tűnt marad, hisz a Mercedes megint szenvedett a meleg időjárástól. Szombaton az időmérőre viszont leszakadt az ég és a két Mercedes kihasználva a lehetőséget megszerezte az első rajtsort. a Hungaroring szintén nem arról híres, hogy sok előzési lehetőség lenne rajta, így Hamilton mondhatni sima győzelmet aratott. A Ferrarinak lett volna esélye megszorongatni az élen haladót, ha egy kicsit jobb kerékcseréje van Vettelnek, így viszont Bottas mögé került, aki csapattársát segítve sokáig fenntartotta a németet, míg végül az egy látványos és rizikós előzést bemutatva elé került. A magyar verseny egyik hőse Ricciardo volt, aki egy rossz időmérő után végigelőzte a mezőnyt.
A nyáriszünetre Hamilton 24-pontos előnnyel mehetett, viszont ezzel még mindig nincs eldöntve a világbajnoki cím sorsa. A maradék 9 versenyen még sok miden történhet, és remélhetőleg idén a verseny csak Abu Dhabiban dől majd el.
Ezen a hétvégén pedig újra láthatunk Forma-1-et. A mezőny most Belgiumba látogat, amely sok izgalmat ígér. Addig is, kitartás F1 rajongók, már csak pár nap és újra felbőgnek a motorok!

![]() |
| (kép: Getty Images) |

Megjegyzések
Megjegyzés küldése