FS East DAY5

Utolsó nap:

A vasárnap az Endurance versenyről szólt. Ez egy 22 km-es táv, 12 kör után sofőrcserével. A cél az, hogy a csapatok a lehető leggyorsabban végigmenjenek rajta. A pályán egyszerre maximum 3 autó tartózkodhat. Előzésre a három előzési zónában van lehetőség. Ez ekkor történik meg, ha egy gyorsabb autó utoléri az előtte haladót. Ilyenkor kék zászlót lengetnek az elöl haladó lassabb autónak, figyelmeztetve arra, hogy hajtson be a zónába, addig a mellette lévő sávban pedig elmegy a gyorsabbik autó.

Ennek a számnak az egyik nehézsége az, hogy hosszú, így sokan kiesnek valamilyen meghibásodás miatt. A legtöbb kiesés a sofőrcserénél volt. Ilyenkor az autó kiáll, és kap pár percet arra, hogy a másik pilóta beüljön és újraindítsa az autót. Ezt meg kell tudnia tenni segítség nélkül. Ezen a ponton több csapat is elvérzett.

Vasárnap hajnalban esett, így a délelőtt folyamán a csapatok vizes pályán versenyeztek. Az autókat a tegnapi autocross eredménye alapján indították, tehát a leglassabbak jöttek először. Dél felé már kezdett felgumizódni és száradni a pálya, így volt egy csapat, a Riteh racing team, akik megpróbáltak feljönni a pályára slickekkel, de nem voltak túl sikeresek, és az autó végig csúszkált.

A verseny első fele 1-ig tartott, majd hivatalosan 2-től folytatódott, viszont az első autó olyan fél 3 körül gurult a rajthoz. Ez volt az izgalmasabb rész, gyorsabb autókkal. Ekkor jöttek fel az elektromos autók is.

Néhány kép a versenyről:



Négy óra körül elkezdtek gyülekezni a felhők és az ég le is szakadt, félbeszakítva ezzel a versenyt. Sajnos annyira esett, hogy nem is lehetett folytatni, így az utólsó csapatok már el sem indulhattak. Az egész helyszín ki lett ürítve, a pályát teljesen elmosta a víz.
Néhányan azért voltak, akik élvezték az esőt, és póló nélkül hülyültek a viharban.

Este megtartották a díjkiosztót, majd a záróbulit is. A végső eredményeket ezen az oldalon találjátok: https://fseast.eu/results-2018/

Személyes vélemény: Én nagyon élveztem az egész hetet. Pályabíróként közelről láthattam minden autót, a versenyeken a legjobb helyekről (a pályáról) figyelhettük a történéseket, ami elképesztően jó volt. A társaság az szuper volt, mindenki nagyon nyitott és közvetlen volt.
A szervezésre sem lehet panasz, pályabíróként nagyon jó dolgunk volt. Az egyetlen baj talán az árnyék hiánya volt, amit a vasárnapi versenyre megoldottak.

Mindeninek ajánlani tudom, hogy jövőre jöjjön el, nézzen be a versenyre, és ha valakit érdekel az autósport és szívesen segítene az egész lebonyolításában, jelentkezzen pályabírónak. Biztos, hogy  nem bánja meg!

Kép az idei nagyszerű csapatról

Az FS East 2018 összefoglaló videója pedig itt tekinthető meg: https://vimeo.com/281439194
 Az eseményről még több képet találtok a Formula Student East facebook oldalán. 



 





 



Megjegyzések